Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye

Rehabilitációs program
A Rehabilitációs részleg 22 fő szenvedélybeteg (elsősorban alkohol-, illetve egyéb szerfüggő) rehabilitációját végzi, akik segítségünkkel szeretnének felépülni és hajlandóak az együttműködésre.Az ellátottak egyéni rehabilitációs program alapján vesznek részt a terápiás munkában, amely időtartama maximum 1 év, de indokolt esetben haladási tempótól függően lehet rövidebb időtartam is.

A szenvedélybetegek 2 ágyas szobákban, kulturált, otthonos, nem kórházi környezetben testi, szellemi, szociális és spirituális állapotuknak megfelelő egyéni bánásmódban térhetnek a gyógyulás útjára. Ebben pszichiáter, pszichológus, addiktológiai konzultáns, mentálhigiénés szakemberek, ápolók, továbbá felépült alkoholbetegek, mint segítők nyújtanak segítséget.

                             
  
A hozzánk bekerülő alkohol- és drogfüggők a felépülési programban önismereti foglalkozásokon vesznek részt; egyéni beszélgetéseket folytatnak pszichológussal, pszichiáterrel, sorstárs segítőkkel, továbbá gyógyuló szenvedélybetegekkel. A terápiás munka során fizikai állóképességük is fejlődik; majd utógondozásban részesülnek.

   
 
A terápiás program a Minnesota-modellre épül. Ez egy olyan, Amerikából származó bentlakásos, több hónapos program, ami nem csak az egészségügy orvosi ismeretanyagára támaszkodik, hanem sajátélményű, felépülésben lévő munkatársakat is bevon. A Minnesota-modell az 1990-es évek végén jutott el Magyarországra. Jelenleg már több intézményben alkalmazzák ezt a terápiát.

A program segíti a betegeket a változások elérésében, lehetőséget kínál az új, egészséges életstílus kialakítására.

A rehabilitációs tevékenységről, a bekerülés lehetőségeiről további részletes információkat Molnárné Csire Marianna részlegvezető ad az érdeklődőknek az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: 06 70/ 199-2794
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunkon sütiket használunk

A bazcsiba.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.